az ígéret földje

2009.05.30. 19:41

A cím ne tévesszen meg senkit, nem egy távoli földrészről van szó, hanem a rally színes, zajos világáról, amely, ha egyszer beszippantja az embert, akkor nehezen engedi el. Így jártam én is. Elcsábított és azóta sem ereszt a hatalmából, pedig ritkán, de velem is előfordul, h szeretnék. Ez is egy ilyen pillanat. Megint csalódtam. Nem ez az első, és most azt hittem jobb lesz, szebb lesz, h igaz lesz! Eleinte az is volt, aztán az ígéretek nem teljesültek, és egyre fogyott a hit, h valaha is teljesülni fognak. De úgy látszik ismét én voltam naiv, és ez a fizetség érte, hátha végre megtanulom, h ne előlegezzem meg a bizalmat senkinek. Hibáztam, nem tagadom, hisz emberből vagyok, de túlzásnak tartom, h még az is az én saram legyen, h kék az ég. Pedig az volt, csak épp én nem tudtam róla. Utólag persze könnyű mondani, h mi mindent rontottam el, de ha előre közölték volna ezeket, akkor senki nem csalódott volna. De az túl egyszerű lett volna, és könnyebb ujjal rám mutogatni, engem lehordani, leszarozni, cikizni, mint tükörbe nézni és beismerni, h ők maguk sem tökéletesek. Kérdem én, h hányszor kaptam meg a szükséges információkat, hányszor jött a telefon, h van tíz percem, gyere elmondom mi történt...Jelentem egyszer sem. Könnyebb volt megvárni míg én írok sms-t, h hívj fel, és utána méltatlankodni, h késésben vagyunk. Könnyebb volt azt mondani, h ezt is kihagytad, meg azt is, mint előre küldeni egy mailt a fontos információkkal. Hányszor lett megígérve, h kapok egy éves belépőt, h tényleg csapattagnak érezhessem magam, és ki-be tudjak járkálni? Sokszor. Megkaptam? Nem! Hányszor kaptam/kaptunk segítséget szállás ügyben? Egyszer sem. Oldjuk meg magunk...

Talán nem hisztis primadonnát kellene játszani, hanem le kellene szállni a földre, és másokkal is törődni, és nem csak elvárásokat támasztani, hanem kicsit alkalmazkodni,  odafigyelni a másikra, és inkább nem ígérni, mint állandóan hitegetni! De persze ez egyszerűbb, mindenkinek jó megoldás lenne, és így én nem tudnék senkiben csalódni. Nem baj, jó lecke volt, ismét tanultam pár dolgot.

Persze azt is tudom, h nemhogy kígyót, békát fognak majd kiabálni rám, de egész mocsarakat, mint tették azt az elődömmel. Persze pár dologra így utólag felhívtam az illetékesek figyelmét, és még én voltam a bunkó. De ez van. Mindneki a maga módján dolgozza fel az élet történéseit.

Én továbbra is kívánom, h legyenek sikeresek, ne legyen bajuk és ne kelljen azt átélniük, amit nekem.

A bejegyzés trackback címe:

https://matskasagok.blog.hu/api/trackback/id/tr851153681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása